Nagyvilág

Áll a bál az osztrák kormányban

Sebastian Kurz osztrák kancellár kizárta, hogy az általa vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) folytassa az együttműködést Heinz-Christian Strache alkancellárral, miután súlyos korrupciós gyanú merült fel a koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) élén álló politikussal szemben – értesült a dpa német hírügynökség szombaton.

Az jelenleg nem világos, hogy a kormányfő döntése a 2017 decembere óta hivatalban lévő koalíció felbomlását jelenti-e vagy egyelőre csak Strache távozását a miniszterelnök-helyettesi tisztségből – írta a dpa.

A két politikus még szombat délelőtt találkozik, Sebastian Kurz a várakozások szerint dél körül sajtótájékoztatót tart.

Az APA osztrák hírügynökség az FPÖ szövetségi és tartományi köreiből úgy értesült, hogy a szabadságpárt minden bizonnyal Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai minisztert fogja az alkancellári posztra javasolni, hogy az ő vezetésével folytassák a koalíciós együttműködést. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Sebastian Kurz kancellár és pártja, az ÖVP ezt elfogadja-e.

A Strache körüli botrány péntek este robbant ki: videofelvételek tanúsága szerint a politikus a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek.

Ugyan ez csapda volt, de jól mutatta, mi mindenre képes az osztrák alkancellár, aki orosz segítséggel szeretett volna orbáni médiakörnyezetet teremteni.

Az év politikai botránya robbant ki Ausztriában, Strache rejtett kamerás felvételen vetet újságot az oroszokkal
Az osztrák alkancellár orosz segítséggel akart orbáni médiakörnyezetet építeni, de csúnyán átverték.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik