Nagyvilág

Salvini felsorolta, szerinte hol uralkodik ma a saría

Európát ma az euroszkeptikusok irányítják Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője szerint.

Salvini külföldi újságírók előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az általa említett Európa ellenesek ma a szocialisták és mindazok, akik „az álmot rémálommá, ketreccé változtatták.” Hírügynökségek szerint az olasz politikus a szocialisták mellett a jobbközép erőkre utalt.

Salvini ugyanakkor nem zárta ki a Liga együttműködését az Európai Néppárttal (EPP), de kijelentette, hogy pártja nem kíván csatlakozni az EPP-hez.
A belügyminiszter szerint Európa ellenségei vannak jelenleg hatalmon.

Ha itt kimennek az utcákra és megkérdezik az embereket, hogy elégedettek-e az EU-val, szeretik-e az uniót, tízből nyolcan azt válaszolják, hogy Nem, köszönjük!

– közölte Salvini.

Mint mondta, egyebek között olyan Európáért száll síkra, ahol az unió kevesebb jogkörrel rendelkezik, a tagállamok pedig visszakapják a döntési jogot a kereskedelem, mezőgazdaság és költségvetési fegyelem tekintetében. Hangsúlyozta: olyan költségvetési szabályokat akar, amelyek jólétet és munkahelyeket teremtenek.

Jelenleg Brüsszel teljes munkanélküliséget hoz ránk

– sérelmezte Salvini. Az Európai Bizottság ugyanakkor évek óta kifogásolja Olaszország magas államadósságát.

A bevándorlásellenes Liga vezetője ugyanakkor támogatásáról biztosította az Európai Unió külső határainak védelmét, az illegális bevándorlók visszaküldését.

Határozottan kiállunk egy olyan Európa mellett, amely csak kevés üggyel foglalkozik, de azt nagyon jól végzi

– mondta.

Célunk, hogy visszatérjünk az egykori Európai Gazdasági Közösség alapító atyáinak szellemiségéhez. Ezt a szellemiséget ugyanis elárulta az európai bürokrácia és technokrácia az évtizedek során

– mondta el az olasz jobboldali politikus. A Liga vezetője beszélt arról is, hogy Európának szembe kell szállnia az iszlamizáció folyamatával, amely helyenként egyes városrészeket, sőt egész városokat kerített hatalmába. Salvini ezzel összefüggésben Rotterdamot, Malmőt, Marseille-t, Brüsszelt, illetve London bizonyos részeit említette, ahol szerinte már az iszlám jogot, a saríát alkalmazzák.

Ha nem tartóztatjuk fel ezt a folyamatot … néhány éven belül keservesen megbánjuk majd

– fűzte hozzá. Salvini a radikális jobboldali erők páneurópai összefogását szeretné elérni egy úgynevezett Népek és Nemzetek Európai Szövetségben. Az olasz politikus ezért szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint 15 európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt, köztük Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, Jörg Meuthen, a német Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője, illetve Geert Wilders, holland Szabadságpárt elnöke, de ott lesznek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Finnek Pártja, a Dán Néppárt, a Flamand Érdek, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE), a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt, a Család vagyunk (Sme rodina) szlovák ellenzéki mozgalom, illetve a bolgár Akarat (Volja) párt delegációi is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik