Nagyvilág

Halálba vitte diáktársait – felfüggesztettet kapott

A sorompó nélküli, zsibói vasúti átjárónál négyen haltak meg.

Egy éve egy kolozsvári egyetemi ünnepségről tartott hazafelé öt Máramaros megyei lány, amikor autójukat elsodorta egy vonat Zsibónál. A balesetet csak a sofőr élte túl, négy diáklány meghalt. Az áldozatok 21, illetve 22 évesek voltak.

A Maszol.ro azt írja, hogy három év felfüggesztett börtönre ítélték a tavaly májusi autóbaleset felelősét. A macskamezői Sanda Ungurt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták. A vádirat szerint nem vette figyelembe a fény- és hangjelzéseket, amikor áthajtott a síneken. Az autót elsodorta a vonat.

Sanda Ungurt novemberben állították bíróság elé. A lány elismerte bűnösségét, és gyorsított eljárással született meg az ítélet: három év felfüggesztett szabadságvesztés. Az ítélet várhatóan jogerős marad, mert a vádlott nem kíván fellebbezni.

A balesetben Sanda Ungur is súlyos sérüléseket szenvedett. Az autóban ülő lányok a kormánynál lévő barátnőjük egyetemi évzáró ünnepségén vettek részt Kolozsváron, a tragédia a hazafelé vezető útjukon történt.

A tragédia kapcsán a román sajtó emlékeztetett rá, hogy Romániában csaknem 3500 sorompó nélküli vasúti átjáró van, korábban Besenyőnél halt meg öt fiatal hasonló körülmények között.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

2464200 Ukraine, Torez. 07/17/2014 The crash site of the Malaysian Boeing 777 outside Shakhtyorsk, Donetsk Region. Mikhail Voskresenskiy/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.