Meghaltak, vagy őrizetben vannak a Srí Lanka-i merényletek elkövetői

Korábban a témában:

A Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletek közvetlen elkövetői vagy meghaltak, vagy őrizetben vannak – jelentette be hétfő késő este a szigetország ügyvezető rendőrfőnöke.

C.D. Vickramaratne hozzátette, hogy az öngyilkos merénylők között két bombaszakértő is volt. A hatóságok lefoglalták a csoport további felhasználásra felhalmozott robbanóanyagait.

Húsvétvasárnap három templom és három szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található településeken. A merényletekben 257 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek. Hét öngyilkos merénylő közvetlenül a kiszemelt helyszíneken halt meg, míg egy további egy vendégháznál hozta működésbe a nála lévő pokolgépet, miután nem tudta azt felrobbantani a kiszemelt szállodánál. A kilencedik támadó otthonában végzett magával, hogy elkerülje őrizetbe vételét.

Több tucat embert vettek őrizetbe a merényleteket követően, a hatóságok többször is arra figyelmeztettek: reális a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő csoport újabb támadásra készül.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/ISHARA S. KODIKARA/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hooded computer hacker hacking network. Male with black hoodie using computer for identity theft or other criminal online activity.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.