Nagyvilág

Kiutálták New Yorkból a brazil elnököt

Jair Bolsonaro brazil elnök lemondta tervezett New York-i látogatását, mert heves tiltakozást váltott ki, hogy a Brazil-Amerikai Kereskedelmi Kamara az idén neki ítélte oda az év embere díjat.

Bolsonarónak még megválasztása előtt több rasszista, homofób és nőgyűlölő megnyilvánulása volt, emiatt New Yorkban a szervezők nem találtak olyan helyszínt a gálavacsorának, amelynek tulajdonosa hajlandó lett volna biztosítani a helyet a rendezvényhez. Visszautasító volt a természettudományi múzeum is. A kereskedelmi kamara több szponzora – mint a Delta Air Lines, a The Financial Times és a Bain and Co. – a héten megvonta támogatását az eseménytől.

Otavio Rego Barros tábornok, Bolsonaro szóvivője azt írta közleményében: az elnök a New York-i polgármesternek és különböző érdekcsoportoknak a szervezőkkel szembeni ellenállása és szándékos támadásai miatt lemondta a látogatást.

Az orbáni úton indul el az új brazil elnök
Az év első napján letette a hivatali esküt Jair Bolsonaro, Brazília új elnöke, aki azt ígéri, hogy felvirágoztatja hazáját és véget vet a politikai korrektségnek.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik