Nagyvilág

Naponta öt embert ölnek meg a rendőrök Rio de Janeiróban

Minden eddiginél több embert öltek meg a rendőrök Rio de Janieróban januártól márciusig; 434 emberrel végeztek, naponta átlagosan mintegy öt embert öltek meg – derül ki a Rio de Janeiró-i közbiztonsági intézet pénteken kiadott statisztikáiból.

A jelentés kiemeli, hogy a tavalyi év ugyanehhez az időszakához képest a rendőrök által megölt emberek száma majdnem 20 százalékkal emelkedett.

Az összes gyilkosság száma azonban – beleértve a rendőrök által elkövetetteket is – 18 százalékkal csökkent 2018 első három hónapjához képest, ám még így is minden napra átlagban 17 emberölés jut.

Az intézet által vizsgált időszak egybeesik az állam új kormányzójának, Wilson Witzelnek első három hivatali hónapjával, aki március végén az O Globo című újságnak adott interjújában elismerte, hogy a rendőrségi akciókban mesterlövészeket is bevetettek a gyanúsítottak ellen.

Witzel hozzátette azt is, hogy a rendőrök azt az utasítást kapták, hogy ha valakinél fegyvert látnak, azonnal lőjék agyon.

Wetzel januári hivatalba lépését több rendőri atrocitás kísérte, egyebek mellett a hatóságok januárban 13 embert öltek meg egy riói nyomornegyedben egy razzia során, közülük kilencet ugyanabban a házban.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Auro Pimentel / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik