Nagyvilág

Pellegrini baseballütővel indult el Trumphoz

A szlovák kormányfő a first ladynek népviseletet visz ajándékba.

Szlovákiából származik Donald Trump első baseballedzője, ezért Peter Pellegrini szlovák kormányfő egy különleges, kézzel készített, nemzeti színekkel díszített, dedikált baseballütőt visz ajándékba az elnöknek – írja a Paraméter. A miniszterelnök maga tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a first ladynek egy gyönyörű, közép-szlovákiai népviseletet visz, a  baseballütő pedig az elnököt emlékezteti arra, hogy első edzője szlovák volt.

Olyasvalami ez, aminek története van, és a szokványos ajándékokkal ellentétben konkrét személyhez kapcsolódik. Olyan ajándék, amely érzelmi szempontból is komoly értéket képvisel

– tette hozzá a miniszterelnök. Peter Kmec külpolitikai tanácsadó, Szlovákia egykori washingtoni nagykövete elmondta, a szlovák származású edzőről egy Kanadában élő szlováktól értesült a kormányhivatal. Teodor Dobiáš második világháborús veterán, Olaszországban harcolt, ismert volt Amerikában. Sok kitüntetést kapott az elnököktől. 2016-ban, 90 éves korában halt meg.

Hogy az ajándékot használni fogja-e Trump, vagy a Fehér Házban marad, nem tudni.

Ebben a tekintetben meglehetősen szigorú az amerikai protokoll. Az elnököknek adott ajándékokat archívumban őrzik és a Fehér Ház tulajdonában vannak. Meglátjuk, használhatja-e őket az elnök, és ha mégsem, készek vagyunk számára másolatot készíteni róluk

– tette hozzá Kmec. Donald Trump pénteken fogadja Peter Pellegrini kormányfőt a Fehér Házban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Tom Brenner

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.