Nagyvilág

Gigantikus kokainszállítmányt kapcsoltak le

Összesen 94,2 tonna kokaint és 26,7 tonna marihuánát foglaltak le egy 105 napig tartó nemzetközi haditengerészeti műveletben, amelyben 18 ország vett részt – tudatta a kolumbiai kormány.

Az Orion nevet viselő műveletben 42 hajó, 83 motorcsónak és 11 repülőgép vett részt. Az argentin, brazil, Costa Rica-i, kanadai, chilei, kolumbiai, ecuadori, amerikai, francia, guatemalai, holland, hondurasi, jamaicai, mexikói, nicaraguai, panamai, perui és dominikai hatóságok összesen 388 embert vettek őrizetbe.

A művelet első három szakaszában a hatóságok igyekeztek felszámolni a nemzetközi kábítószercsempész hálózatokat. A 18 ország haditengerészetének vezetői májusban a kolumbiai Cartagenában találkoznak, hogy megtervezzék a nemzetközi kezdeményezés következő fázisát.

A washingtoni Fehér Ház tavaly nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2017-ben rekordnagyságú területen, 209 ezer hektáron termesztettek kokacserjét Kolumbiában, és 921 tonna tiszta kokaint állítottak elő. Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta meg a kolumbiai vezetőt, hogy nem harcol kellő elszántsággal a kábítószercsempészek ellen, és hivatalba lépése óta ötven százalékkal nőtt a drogkereskedelem.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik