Nagyvilág

Kivételesen agresszív támadásra készült három felnőtt és egy fiatalkorú Párizsban

Négy személyt vett őrizetbe a párizsi rendőrség múlt hét pénteken: a három felnőtt és a fiatalkorú valószínűsíthetően a francia biztonsági erők ellen tervezett támadást néhány napon belül — írta meg a Deutsche Welle.

A hivatalos tájékoztatás szerint a négy személyt egy február 1-én, terrorcselekmény miatt indított nyomozás részeként fogták el. Christophe Castaner belügyminiszter újságíróknak arról beszélt, hogy

a négy személy rendkívül agresszív támadásra készült. 

A fiatalkorút 2017-ben letartóztatták, az akkor 15 éves érintett megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethet. tettéért három év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették, helyette egy oktatási intézményben helyezték el. A másik három személy az FPA hírügynökség szerint szintén összeütközésbe került korábban a törvénnyel, ők azonban közjogi kihágások miatt.

A lap hozzáteszi: 2015 óta számos dzsihadista terrortámadás történt Franciaországban, amelyekben összesen több mint 250 ember halt meg.

Kiemelt kép: illusztráció, katonák Párizsban. Forrás: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik