Nagyvilág

Kolbásszal tervezi megölni vadmacskák millióit az ausztrál kormány

A macskák száma most kettő és hatmillió között mozog, hatalmas kárt okoznak, ezért döntött így Ausztrália.

A kolbászokat repülőről dobnák az érintett területre, céljuk pedig az, hogy az őshonos fajokat védjék, mivel a macskák „ártanak az ausztrál farmszektornak”, írja a CBS. Terveik szerint 2020-ig kétmillió macskát ölnének meg — amiket egyébként az európaiak vittek a földrészre valószínűleg az 1700-as évek környékén és amikor azóta 27 emlős kihalásáért felelősek. A kolbászokat kenguruhúsból, csirkezsírból, fűszerekből, gyógynövényekből és egy 1080 névre hallgató méregből készítik majd el.

A menütől a fogyasztást követően 15 percen belül halnak majd meg a macskák.

A macskák utolsó vacsorája ez, nyilatkozta a New York Times-nak dr. Dave Algar, aki a receptet kitalálta. Hozzátette: emiatt ízletesnek kell lenniük. Az ausztrál PETA szerint az eljárás „szörnyen kegyetlen”. A kolbászos műveleten kívül egyébként a kormány még úgy is csökkenti a macskák számát, hogy csapdába csalja, majd lelövi őket. Sőt: néhány környéken 10 ausztrál dollárt, átszámítva kétezer forintot adnak egy vadmacska skalpjáért.

Kiemelt kép: Getty Images/Tim Graham

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik