Nagyvilág

Felgyújtották a legnagyobb orosz zsidó tanintézményt

Hatvanan voltak bent, széder esti vacsorára érkeztek.

Ismeretlenek felgyújtották Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét, a moszkvai Tórát Hájím jesivát – közölte Mojse Lebegy rabbi a RIA Novosztyi hírügynökséggel péntek este.

A rabbi felhívta a figyelmet arra, hogy az incidens a judaizmus fő ünnepe, a pészah előtt történt. A tanintézményben mintegy 60 hallgató, rabbi és vendég tartózkodott, akik a széder esti közös étkezésre érkeztek.

Lebegy elmondta, hogy a kóser hús kamrája égett le. Olga Jeszaulova, a moszkvai főrabbi sajtótitkára az Interfaxnak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy a rendvédelmi szervek hamar megtalálják az elkövetőket. Személyi sérülésről az esettel kapcsolatban hírügynökségi jelentések nem számoltak be.

Idén a pészahot, a tavasz, a természet újjászületésének ünnepét, amikor az a zsidók egyiptomi kivonulásról, a rabszolgaságból való szabadulásról is emlékeznek, április 19-én estétől 27-ig tartják. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik