Nagyvilág
Vonszan, 2018. augusztus 17.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. augusztus 17-én közreadott, dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára (k) látogatást tesz az épülõ Vonszan-Kalma turistakomplexumban. (MTI/EPA/KCNA)

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Patrick Shanahan ügyvezető miniszter Washingtonban – az albán védelmi miniszterrel tartott tárgyalásai előtt – erősítette meg újságíróknak, hogy Phenjan nem ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet.

Csütörtökre virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség jelentette, hogy Phenjan új típusú taktikai fegyvert próbált ki. Ám a hírügynökség nem részletezte a taktikai fegyver mibenlétét, csupán annyit írt róla, hogy különleges módon lehet irányítani és nagy erejű robbanófejjel rendelkezik. Az első kommentárok már csütörtökre virradóra megjegyezték: a taktikai jelző arra utalhat, hogy rövid hatótávolságú, és nem nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát teszteltek. Shanahan ezt erősítette meg.

A Pentagon vezetője azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Mint mondta:

nem akarok kitérni hírszerzési jelentéseink részleteire, csak annyit mondhatok, hogy valóban nem ballisztikus rakétáról volt szó.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a kísérletet a földön hajtották-e végre, vagy fellőtték-e a rakétát, Shanahan homályos választ adott.

Lehet azt mondani, hogy kilőtték, felbocsátották, tesztelték. Ezek szinonimák.

A Pentagon ügyvezető irányítója leszögezte: a kísérlet semmiképpen nem befolyásolta az Egyesült Államok műveleteit a térségben.

Phenjan csütörtökön azzal a követeléssel is előállt, hogy Washingtonban váltsák le Mike Pompeo külügyminisztert, mint az észak-koreai nukleáris leszerelési tárgyalások amerikai delegációvezetőjét, és helyette egy kommunikációjában óvatosabb, érettebb politikust nevezzenek ki főtárgyalónak. Az észak-koreai hírügynökség idézte Kvon Dzsong Gunt, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjét, aki azt hangoztatta: attól tart, hogy amennyiben változatlanul Pompeo vezeti a tárgyalásokat, akkor

rossz lesz a hangulat, és a tárgyalások újra megrekednek.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte: a minisztérium ismeri a sajtójelentést, és az Egyesült Államok továbbra is kész a konstruktív tárgyalásokra Észak-Koreával.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,44%
DK 16,15%
Momentum 9,87%
MSZP-P 6,64%
Jobbik 6,39%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,61%
LMP 2,17%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények