Nagyvilág

Visszaköltözhetnek a fukusimai erőmű szomszédságába a lakók

fukusima(1)(210x140)(1).jpg (fukusima, japán, )
fukusima(1)(210x140)(1).jpg (fukusima, japán, )

Nyolc évvel után a fukusimai atomerőműben történt robbanás után a japán hatóságok engedélyt adtak az erőmű környékének egy részén, hogy az egykori lakosok visszatelepüljenek házaikba.

A szerdai döntés egyelőre csak Okuma kisvárosra, annak is csupán egy kisebb részére vonatkozik. Okuma is beleesett abban a több száz négyzetkilométeres területbe, amelyet a 2011-es baleset után kiürítettek.

A kiadott engedély ellenére sokan egyáltalán nem kívánkoznak vissza a sugárszennyezett környékre. A 10 ezres kisváros lakosságának a fele már bejelentette, hogy nem fog visszaköltözni régi otthonába. A most engedélyezett területen csupán a lakosok 3,5 százaléka élt korábban.

A fukusimai atomreaktor 2011. március 11-én sérült meg egy erős földrengés és az azt követő szökőár miatt. Az óriási hullámok megrongálták az áramfejlesztőket, amelyek a reaktorok hűtéséért voltak felelősek, ez pedig beindított egy sor robbanást és olvadást, ami nagy mennyiségű radioaktív anyag felszabadulását okozta.

Az atomsugárzás miatt összességében 160 ezer embernek kellett elköltöznie az erőmű szomszédságából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik