Nagyvilág

A külügyminisztérium bekérette a budapesti ukrán nagykövetet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette hétfőn a budapesti ukrán nagykövetet Kelemen Hunor kitiltása miatt – közölte a tárca az MTI-vel.

Azt írták:

a leghatározottabban kikérjük magunknak az újabb magyarellenes provokációt, az ukrán parlament és kormány folyamatos magyarellenes döntései elfogadhatatlanok.

Hozzátették: Magyarország a tisztességtelen ukrán lépések ellenére többfajta egészségügyi és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, az ukrán vezetők viszont a magyarokat ellenségnek tekintik, ez felháborító és elfogadhatatlan.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára, de – írta -, az ukrán határon egyórás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Menczer Tamás, a KKM államtitkára szombaton közölte, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából, ezért bekéretik az ukrán nagykövetet.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik