Nagyvilág

A tripoli reptér körül csaptak össze Haftár tábornok emberei a kormánykatonákkal

A Líbia keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halifa Haftár tábornok mintegy 70 fegyveresét fogták el szombaton a nemzetközileg elismert egységkormányhoz hű erők a tripoli nemzetközi repülőtér közelében – közölte Twitter-oldalán vasárnap a Libya Observer című angol nyelvű líbiai napilap.

Haftár tábornok Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök, egyik miniszterével ellentmondásban, továbbra is azt állítja, hogy az ő erői ellenőrzik a városközponttól mintegy 25 kilométerre fekvő, 2014 óta zárva tartó repülőteret. Az egységkormány egészségügyi minisztere szerint 21 ember vesztette életét csütörtök óta a harcokban, és 27 másik megsebesült. Haftár szóvivője 14 elesett katonájukról tett bejelentést.

Az ENSZ líbiai képviselete vasárnap tűzszünetre szólította fel az ellenfeleket, hogy a harcok által érintett területekről ki lehessen menekíteni a sebesülteket és a civileket.

Az amerikai fegyveres erők afrikai parancsnoksága bejelentette, hogy „a biztonsági helyzet fokozódó bonyolultsága és előre nem látható fejleményei miatt” kivonja Líbiából katonái egy részét. Ez a kisebb erő az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek ellen harcolt az észak-afrikai országban. Thomas Waldhauser parancsnok azt nem közölte a sajtóval, hogy hány katonát vonnak ki és hány marad.

A líbiai elnöki tanács mindeközben szombaton bekérette Béatrice du Hellent, Franciaország Tripoli nagykövetét, hogy hivatalosan tiltakozzon amiatt, hogy Párizs támogatja a Haftár tábornok vezette fegyveres csoportok Tripoli elleni támadását – írta a Libya Observer, egy névtelenséget kérő kormányilletékesre hivatkozva.

A kormányilletékes azzal vádolta meg Franciaországot, hogy oroszlánrészt akar az ország kőolajkincse feletti ellenőrzésből, ezért szítja Haftár támogatásával a nyugat-líbiai harcokat.

Az ország keleti részét uraló Halifa Haftár tábornok erői csütörtökön indultak Tripoli ellen, ahol a nemzetközi segítséggel felállított egységkormány működik. Haftár közölte, hogy megtisztítja az országot a “terroristáktól és zsoldosoktól”.

Moammer Kadhafi líbiai diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után az ország gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik