Nagyvilág

Európai Bizottság: a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette az uniós versenyszabályokat

Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén – ismertette előzetes vizsgálatainak megállapításait pénteken az Európai Bizottság.

Hivatalos kifogásközlésében a brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban.

Ennek eredményeként az európai fogyasztók nem juthattak hozzá a legjobb elérhető technológiával felszerelt autókhoz

– írta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

Kiemelt kép: Berlin, 2018. augusztus 19. Új Volkswagenek sorakoznak a Berlin-Schönefeld repülőtér parkolóiban 2018. augusztus 19-én. Sajtóértesülések szerint a legnagyobb európai járműgyártó mintegy nyolcezer parkolóhelyet bérel az eladatlan és hatósági engedéllyel még nem rendelkező autóinak a reptér területén. (MTI/EPA/Alexander Becher)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik