Nagyvilág

Megszavazták a fegyvertörvény szigorítását Új-Zélandon

Első olvasatban elsöprő többséggel jóváhagyta az új-zélandi parlament kedden az új fegyvertörvényt, amelyet a jogalkotók reményei szerint a jövő hét végéig hatályba is lehet léptetni.

A törvénytervezetben betiltanak minden olyan fegyvert, mint amilyenekkel a múlt hónapban két christchurch-i mecsetben meggyilkoltak ötven embert.

A 120 fős törvényhozásban csupán egy képviselő szavazott az indítvány ellen, amelynek elfogadását a pártok egységesen támogattak. A keddi szavazás az első lépés volt a szükséges háromból, hogy a kezdeményezés törvényerőre emelkedjen.

A rendőrügyi miniszter szerint túl sok embernek van lőfegyvere, pedig Új-Zélandon a fegyver birtoklása nem alapjog, hanem kiváltság.

A tervezet ellen szavazó konzervatív képviselő, David Seymour azt mondta, azt kifogásolja, hogy az indítványt rohamtempóban terjesztették be.

Ilyen, amikor egy országnak nemcsak miniszterelnöke, hanem valódi vezetője van
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök az országában történt terrortámadás óta megmutatta, milyen, amikor megosztottság helyett egységet akar létrehozni egy kormányfő.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/SNPA Pool)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik