Nagyvilág

Orbán Gáspár elindult a világhír felé

A Le Monde azt írta, fia örökölte Orbán Viktor szónoki képességeit.

A B1 blog szúrta ki, hogy a Le Monde is foglalkozik azzal, hogy  Orbán Viktor egyetlen fia meg akarja téríteni a 18 és 30 év közötti értelmiségi fiatalokat. A francia balközép lap tudósítója riportjában felidézi, hogyan tért meg Orbán Gáspár, miként alapította meg két barátjával saját karizmatikus mozgalmát, a Felházat.

A tudósító emlékeztet rá, március 15-én nemcsak a kormányfő szónokolt, fia is prédikált a Tüskecsarnokban. Az újságíró szerint Orbán Gáspár örökölte apja szónoki képességeit.

Az apám sok támogatást nyújt nekem, de nem vagyok benne biztos, hogy érti, mit csinálok.

A Le Monde nemcsak Orbán Gáspárt idézi, hanem azt is, hogy nem lesz könnyű dolga, mert a legutóbbi népszámlálási adatok alapján a hasonló egyházak a szekularizált Magyarországon még elég súlytalanok. A Felház egyelőre a diplomás, nyelveket beszélő, a világra nyitott fiatalokat vonzza. A lap ezt a korosztályt „easyJet” generációnak nevezi.

Csodák történtek a Felházban
Március 15-én nagyszabású záróalkalmat rendezett a Tüskecsarnokban az Orbán Gáspár nevével fémjelzett keresztény mozgalom. A folytatásról kérdeztünk felházasokat és az egyik vezetőt. Videó.

A Puskás Akadémia öregdiákja

Azt már a hvg.hu szúrta ki, hogy megalakult a Puskás Akadémia öregdiáktanácsa, amely a klub honlapja szerint „fóruma kíván lenni az egykori növendékek gondolatainak, ötleteinek”.

A testületbe bekerült Orbán Gáspár is, aki a 92-eseket képviseli. A tanács évről évre a névadó, Puskás Ferenc születésnapjához közeledve ülésezik.

A miniszterelnök fia 2014 júliusában döntött úgy, hogy befejezi a hivatásos focit, ezt követően vett részt a Felház néven ismertté vált keresztény mozgalom alapításában.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik