Nagyvilág

Ferenc pápa: Egyes országokban a migráció jelensége félelmet váltott ki, és ezeket politikai okokból gyakran még szítják is

Ferenc pápa egy kedden közzétett írásában arra szólította fel a fiatalokat, hogy reagáljanak határozottan az idegenellenességre. Az írás a gyermekek zaklatásának és a női egyenjogúságnak a kérdéseivel is foglalkozik.

Egyes országokban, ahová menekültek érkeztek, a migráció jelensége riadalmat és félelmet váltott ki, és ezeket politikai okokból gyakran még szítják is és kihasználják. Ennek következménye az idegengyűlölő magatartás, amelyre az embereknek határozottan kell reagálniuk

– áll a Christus vivit (Krisztus él) címet viselő dokumentumban, mely a tavaly októberi, fiatalokról szóló püspöki szinódus eredményeként íródott.

A dokumentumban Ferenc pápa foglalkozott a papok által elkövetett gyermekmolesztálási ügyekkel is. Köszönetet mondott azoknak, akik jelentették az őket ért visszaéléseket. Hozzátette, hogy a püspöki szinódus fontos megelőző intézkedések foganatosításáról döntött. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem a gyermekeket zaklató papok vannak többségben az egyházban, a többség olyan papokból áll, akik eleget tesznek hivatásukból eredő kötelezettségeinek.

A dokumentumban a pápa szót ejtett az – egyre növekvő számú – válások következményeiről is. A szentatya szerint a gyerekeknek fájdalmat és identitásválságot okoz a szülők elválása. A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás című püspöki találkozót 2018 októberében tartották Rómában. A szinódust Ferenc pápa hirdette meg, és témáját is ő választotta ki a családról tartott 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes szinódust követően. A most megjelent írásban a pápa a legutóbbi tanácskozás eredményeit és következtetéseit foglalta össze.

A Krisztus él című dokumentumban az egyházfő a női egyenjogúság kérdésével is foglalkozott. Úgy vélte, hogy a katolikus egyháznak nagyobb figyelmet kell fordítania a nők jogaira, és véget kell vetnie a férfiközpontú hatalomgyakorlásnak. Kifejtette, hogy míg egy túlzottan félénk és merev felépítésű egyház állandó akadályt jelenthet a női jogok védelme előtt, egy élő egyház nagyobb figyelmet biztosíthat a nők jogos igényeinek. A dokumentum azonban nem tartalmaz konkrétumokat például arról, hogyan kerülhetnének nők vezető pozícióba az egyháznál.

(Kiemelt kép: Mazur/catholicnews.org.uk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik