Nagyvilág

Másfél millió eurót sikkasztott és kaszinózott el egy minisztériumi dolgozó Olaszországban

Olaszországban őrizetbe vették az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1,4 millió eurót (434 millió forintot) sikkasztott az évek során a dolgozók utazási költségeit fedező kasszából, a pénz nagy részét pedig eljátszotta.

A pénzügyi bűncselekményekben nyomozó hatóság hétfői tájékoztatása szerint a gyanúsított vizsgálati fogságban van sikkasztás – és mivel megpróbálta elkendőzni a pénz eredetét – pénzmosás vádjával.

A rendőrség szerint a gyanúsított a dolgozóknak járó pénzösszegeket részben saját bankszámlájára irányította át, részben pedig hamis számlák alapján vette fel a költségtérítéseket.

A tisztségviselő által ellopott pénz nagy részét római játéktermekben verte el, míg valamennyit családtagjai bankszámláira utalt át – közölte az olasz pénzügyőrség.

A hatóságok mintegy kétszázezer eurót foglaltak le a gyanúsítottól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik