Nagyvilág

Macron átalakította a francia kormányt

A francia elnök három új kormánytagot nevezett ki.

Amélie de Montchalin, a Lendületben nevű kormánypárt korábbi nemzetgyűlési frakcióvezető-helyettese lett az új uniós ügyekért felelős miniszter. Az eddigi tárcavezető, Nathalie Loiseau lett a párt EP listavezetője.

Emmanuel Macron kinevezte az új kormányszóvivőt és az új digitális ügyekért felelős államtitkárt is, mert a posztokat eddig  betöltő politikusok indulni akarnak a 2020-as önkormányzati választásokon.

A kormányátalakítás nagy meglepetése, hogy az elnök egyik legfőbb munkatársát, Sibeth Ndiaye-t, az elnöki hivatal sajtófőnökét nevezte ki kormányszóvivőnek. 

A 39 éves nő 2014 óta volt Macron mellett, aki még gazdasági miniszterként „örökölte meg” elődjétől a tárca sajtósaként és amikor otthagyta a minisztériumot, és létrehozta En marche (Lendületben) nevű mozgalmát, Sibeth Ndiaye lett a sajtósa. 2017-es májusi elnökválasztási győzelme óta vezette az elnöki hivatal sajtóstábját.

A digitális ügyekért felelős államtitkár a 37 éves Cédric O lett. Ő is az elnök legszorosabb köréhez tartozik, a választási kampány, majd a Lendületben pénztárnoka lett. Az államfő többi közvetlen munkatársához hasonlóan ő is az előző államfő, Francois Hollande 2012-es elnökválasztási stábjához tartott, majd a gazdasági tárcához került, ahol 2014-ben találkozott Macronnal. (mti)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Pool/Eva Plevier

Ajánlott videó

Olvasói sztorik