Nagyvilág

Vádat emeltek három tizenéves bevándorló ellen

Líbia partjainál eltérítettek egy kisebb török tartályhajót, amely előzőleg kimentette őket társaikkal együtt a tengerből.

A máltai ügyészség szerint a három tizenéves megfenyegette a hajó legénységét, és arra próbálta kényszeríteni, hogy ne Líbiában vigye őket vissza, hanem szállítsa Máltára.

Terrorizmusnak minősülhet

A vádlottak közül ketten kiskorúak, 15 és 16 évesek, a harmadik pedig 19 éves. Egyikük elefántcsontparti, a másik kettő guineai. Mindhárman tagadták bűnösségüket. A két kiskorú azt mondta magáról, hogy középiskolás, idősebb társuk pedig szociológiát tanult az egyetemen.

A bíró elutasította az ügyvédjük kérését, hogy óvadék ellenében szabadon engedje őket. Arra hivatkozott, hogy még nem hallgatta meg a hajó kapitányát és legénységet, másrészt pedig a vádlottak nem máltaiak. A máltai törvények szerint a hajóeltérítés terrorizmusnak minősíthető, és héttől harminc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Kínzás, rabszolgamunka

Az tengeri incidens szerdán történt. Az El Hiblu 1 nevű, török tulajdonban lévő hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből, amikor azonban alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a bevándorlók átvették az irányítást, hogy Máltára jussanak.

A máltai hadsereg kommandósokat küldött hajóra, hogy helyreállítsa a rendet. Miután a tartályhajó kikötött a főváros, Valletta közelében, a máltai rendőrség őrizetbe vett öt bevándorlót, a lázongók hangadóit.

A Földközi-tengeren kimentett illegális bevándorlók félnek attól, hogy Líbiába visszatérve súlyos bántalmazásoknak, kínzásnak és nemi erőszaknak lesznek kitéve, és akár rabszolgamunkára is foghatják őket.

Kiemelt kép: MATTHEW MIRABELLI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik