Nagyvilág útitárs

A Ryanair hat új járatot indít Budapestről

Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban, ezzel utasforgalma várhatóan 24 százalékkal emelkedik majd.

Denis Barabas, a Ryanair regionális menedzsere kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta,

Cataniába, Luxembourgba, Göteborgba, Tel Avivba, Lappeenrantára és Poznanba indítanak járatokat 2019 október végével, az útvonalakon hetente 2, vagy 3 járat közlekedik majd.

A társaság nyártól hatra emeli a Budapesten állomásoztatott gépek számát, amely a téli időszakban nem változik. Elmondása szerint az ír diszkont légitársaság utasforgalma a bővítés után 3,2 millióra emelkedhet a budapesti bázison, amely 24 százalékkal több, mint a 2018-as. A Ryanair 18 százalékos részesedéssel bír a budapesti utasforgalomban, a magyar hátterű Wizz Air előzi csak meg.

A járatsűrítésekkel együtt a Ryanair a téli időszakban 46 járatot üzemeltet majd, amelyek hetente 190-szer közlekednek.

Korábban a Ryanair másik kilenc új útvonalat jelentett be, októbertől Bariba, Bordeaux-ba, Cagliariba, Corkba, Lisszabonba, Portóba, Sevillába, Szalonikibe és Toulouse-ba is repül majd.

Közölte továbbá, folyamatosan vizsgálják az újabb járatnyitások lehetőségét és azt sem zárta ki, hogy Magyarország másik két nemzetközi repülőteréről, Debrecenből és Sármellékről is közlekedtessenek járatokat.

A menedzser kérdésre válaszolva azt mondta, az idén nyári időszakban is arra számítanak, hogy a légiforgalmi irányítás szűk kapacitásai miatt jelentős késések lesznek.

A társaság 5 darab Boeing 737 MAX-8-assal rendelkezik, amelyeket most nem használhat, de Denis Barabas szerint a tartalék gépekkel gond nélkül képesek üzemeltetni a hálózatot. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.