Nagyvilág

Újabb zagytározó szakadhat át Brazíliában, evakuálják a lakosokat

A Vale SA brazil bányászati vállalat egyik zagytározójának több mint kétszáz halálos áldozattal járó január végi gátszakadását követően egy újabb hasonló katasztrófa fenyeget. Egy független szakértői vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy a Sul Superior gát falának stabilitása kritikus a Gongo Soco bányában - közölte vasárnapra virradóra a Vale.

Flavio Godinho, a katasztrófavédelem szóvivője a Globo brazil televízió műsorában elmondta: a legmagasabb, hármas szintű kockázati besorolást követően már megkezdték az emberek evakuálását a térségben. A besorolás azt jelenti, hogy fennáll egy gátszakadás veszélye – tette hozzá.

A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében lévő Córrego do Feijao vasércbánya zagytározójának fala január 25-én szakadt át. A katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént. Az iszaplavina maga alá temette Brumadinho egy részét, és több környező települést, illetve beszennyezte a Paraopeba folyó vizét is. A legutóbbi adatok szerint eddig 203 ember holttestét találták meg, 105 embert pedig továbbra is eltűntként tartanak számon.

Kolontár megúszta ehhez képest
Egy hatszáz fős falut teljesen elsodort a több millió köbméter iszap, amikor Brazíliában átszakadt egy zagytározó gátja. Sok lehet a halott, egyre több az eltűnt.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Fred Loureiro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik