Nagyvilág

Idai ciklon: repülő fémlemezek fejezték le az embereket

Az Idai ciklon lehet a legsúlyosabb vihar, amely valaha lecsapott a déli féltekére – közölték ENSZ-tisztviselők. A ciklon a napokban brutális erővel, 175 km/h-s sebességgel söpört végig Mozambikon, Malawin és Zimbabwén, és gyakorlatilag mindent elpusztított, ami az útjába került. A természeti katasztrófa miatt súlyos áradások alakultak ki, a halálos áldozatok száma elérheti a több ezret.

A három érintett országban akár 2,6 millió embert is érinthetnek a vihar okozta károk. A mozambiki Beira kikötővárosa múlt pénteken vált a ciklon martalékává: 90 százaléka teljesen megsemmisült.

Hivatalosan Mozambikan 200, Zimbabwében 98, Malawin 56 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, de a valóságban ennél sokkal többen veszíthették életüket. A pontos számokra valószínűleg hónapokat kell majd várni, mert az érintett országok egyelőre még fel sem ocsúdtak a sokkból.

Fotó: Déborah Nguyen / WFP / AFP

Holttestek úsznak a vízben

A legsúlyosabban érintett Mozambikot korábban is érték el ciklonok, de emberemlékezet óta nem történt olyan pusztítás, mint most.

A térségben a házak, az utak, sőt még az oszlopok is teljesen víz alá merültek. A mozambiki és a dél-afrikai hadsereg, valamint egyéb szervezetek a légtérből próbálják menteni a bajba jutott embereket, mert egyes települések jelenleg megközelíthetetlenek a hídomlások és a víznyelők kialakulása miatt.

Több ezer, a város legszegényebb negyedéből származó család veszítette el otthonát. Bár sokan a rokonoknál és barátoknál húzzák meg magukat, másoknak nincs más választása, mint várni. Egyesek fákon ülve várják a mentőcsapatokat. Mások háztetőkön vagy a ciklon által kialakított szigeteken próbálják túlélni a megpróbáltatásokat élelem nélkül, miközben holttesteket látnak úszni a vízben.

Ian Scher, a dél-afrikai Rescue SA mentőalakulat tagja az AFP megkeresésére arról beszélt:

Olykor előfordul, hogy ötből csak kettő embert tudunk megmenteni. Van, hogy inkább élelmet dobunk le nekik, hogy megmentsünk valaki mást, aki nagyobb veszélyben van. Minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Fotó: AFP

Ami föld volt, az tengerré vált

Layla George, az egyik áldozat arról beszélt, csütörtök éjszaka éppen aludt, amikor a vihar egyszerűen elfújta a tetőt a fejük fölül.

Egy másik szemtanú szintén az AFP-nek azt mondta, sokan úgy veszítették életüket, hogy a tetőszerkezet rájuk zuhant.

Repülő fémlemezek fejezték le az embereket. Nagyon rosszul van mindenki, sokan kórházba kerültek. Senki nem segít nekünk, és a helyzet egyre rosszabb. Keveset eszünk, aludni sem tudunk és nincsenek már otthonaink

– nyilatkozta Rajino Paulino az AFP-nek.

A Vöröskeresztnek még azelőtt sikerült 1500 vízhatlan vászonból menedékeket építenie Beira szigetén, mielőtt teljesen megközelíthetetlenné vált.

Ami föld volt, az tengerré vált. A város már sehonnan nem lehet elérni. Óceáni sziget lett belőle

– magyarázta Matthew Cochrane, a Vöröskereszt egyik munkatársa, hozzátéve, hogy 10 millió svájci frankra lenne ahhoz szükség, hogy mindenkének menedéket nyújthassanak és tiszta vizet adjanak. Az Európai Unió eddig 3.97 millió dollárt ajánlott fel a három országnak, ezt további 5 millió dollárral toldotta meg az Egyesült Arab Emírségek.

Fotó: Zinyange Auntony / AFP

Rendkívüli a kockázat, hogy kolera, malária vagy tífuszjárvány tör ki a városban, ami ilyen körülmények között nagyon gyorsan terjedhet.

A mentőcsapatok harcot vívnak az idővel is, hiszen több ezer gyerek esett csapdába a vihar által az ország közepén található Buzi településén, amelyet 24 órán belül teljesen elnyelhet a víz egy légi felvétel szerint. A város környékén sok helyen már a tetők és a fák lombkoronái sem látszanak.

Mozambik, az egykori portugál kolónia 1975-ben nyerte el függetlenségét, majd az ország történetében egy 16 éven át tartó polgárháború következett, melynek 1992-ben lett véget. A gazdasági növekedés ellenére az ország lakosainak körülbelül fele szegénységben él.

Azok szenvednek, akik nem tehetnek róla

A szakértők szerint egyelőre túl korai lenne bármilyen konzekvenciát levonni az Idai ciklon pusztításáról, de a klímaváltozással a jövőben folyamatosan nőni fog az ilyen viharok pusztító ereje.

Dr. Friederike Otto, az Oxfordi Egyetem professzora arról beszélt,

a ciklonok pusztításában alapvetően három faktor játszik szerepet: az eső, a vihardagály és a szél. Az esőzés mértéke már most növekedett az éghajlatváltozás miatt, a vihardagályok pedig minden korábbinál súlyosabbak a tengerszint-emelkedésnek köszönhetően.

Europress/AFP/Adrien Barbier

A szakértő szerint a legfontosabb az, hogy a leginkább sújtott területeken élő közösségeket ellenállóbbá tegyék a katasztrófákkal szemben. Javítani kell a lakhatás színvonalán és az előrejelző rendszerek hatékonyságán, valamint csökkenteni kell a népsűrűséget.

Az Indiai-óceánnál ez már a hetedik intenzív ciklon volt az idén, pedig az utóbbi években átlagban csak hárommal kellett számolni. Az Idai ráadásul 2000 óta a legdurvább vihar volt a térségben.

A klímaváltozás megelőzésében elengedhetetlen szerepet játszik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Ráadásul azok az emberek szenvednek, akik nem is tehetnek róla: a mozambiki, malawi és zimbabwei lakosok a szén-dioxid-kibocsátása csupán töredéke annak, amiért az európaiak és az amerikaiak felelnek.

Kiemelt kép: Adrien Barbier / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik