Nagyvilág

Weber: Orbán bocsánatkérése jó jelzés

Orbán Viktor magyar miniszterelnök bocsánatkérése első jelzés, ez azonban még nem oldja meg a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságával kapcsolatos alapvető kérdést – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.

Weber Karlsruhe városában beszélt erről a német Kereszténydemokrata Unió európai parlamenti választásokkal kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Felszólította a magyar kormányfőt, hogy vessen véget a Brüsszel-ellenes kampánynak és rendezze a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét. Kijelentette: ezekben a pontokban nincs helye vitának. Úgy fogalmazott, hogy az EPP berkein belül nem engednek az alapjogi kérdésekben.

A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder bajor miniszterelnök a dpa német hírügynökségnek Münchenben adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a magyar miniszterelnök bocsánatkérő levele nem oldotta meg a problémákat az EPP-n belül.

Fontos jelzés, ha valaki bocsánatot kér megfogalmazásokért. Mindig arra kell törekednünk, hogy hidakat építsünk és elejét vegyük a szakadásoknak. Az EPP ugyanakkor egy értékközösség. Az értékek pedig nem képezik alku tárgyát

– hangsúlyozta Söder

Söder kijelentette: Orbán Viktornak kell döntenie arról, hogy milyen irányt akar követni.

Ennek azonban tartósnak kell lennie. Nincs ugyanis értelme annak, hogy minden héten újabb vitát folytassunk erről

– hangsúlyozta a bajor politikus. Kiemelte, hogy nem csak Orbán Viktor álláspontjáról van szó ebben a kérdésben. Söder szerint az EPP többi tagpártjánál ismét a bizalom tartós kiépülésére van szükség.

A magyar miniszterelnök szerdán levelet írt azon EPP-tagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a hasznos idióták kifejezés miatt, de kiemelte, nem változtat álláspontján a keresztény kultúra védelmét, a migrációt és Európa jövőjét illetően. A miniszterelnök azt kérte az érintett pártoktól, hogy gondolják újra a kizárási kezdeményezést.

Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a kormány újabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik