Nagyvilág

Trump leparancsolta a Boeingeket az USA egéről

Az USA elnöke, Donald Trump is úgy rendelkezett, hogy nem repülhetnek az ország légterében a Boeing 737 MAX 8-asok és 9–esek. A nap során korábban Kanada is kitiltotta a problémás Boeingeket, tehát a gépek immár egész Észak-Amerikából ki vannak tiltva.

Az elnök ugyan kiváló vállalatként méltatta a repülőgépgyárat, amely szerinte máris dolgozik a felmerült problémák kijavításán, de amíg nem születik megoldás, addig az a két típus nem közlekedhet. Mint mondta, megbeszélést folytatott a Boeing vezetőjével, Dennis Muilenburg elnök-vezérigazgatóval, és a döntést a gépek átmeneti felfüggesztéséről közösen hozták meg.

Kanada is kitiltotta a légteréből a problémás Boeingeket
Szerdán Ukrajna, Irak, Brunei, Szerbia, Üzbegisztán és Grúzia is kitiltotta a típust az ország légteréből.

Az Ethiopian Airlines ET302-es, Addisz Abeba-Nairobi járatát teljesítő Boeing 737-ese vasárnap zuhant le, 6 perccel a felszállás után. A tragédiát senki nem élte túl, 157-en vesztették életüket.

A szerencsétlenség után sorban tiltották ki az országok légterükből a 737-eseket. Kedden több európai ország után elővigyázatosságra hivatkozva az unió repülési szerve, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) is kitiltotta az unió teljes területéről a Boeing 737 MAX-eket.

Kiemelt kép: MANDEL NGAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik