Nagyvilág

Berlusconi felhívta Orbánt, hogy közölje vele, mindig mellette fog állni

Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett jobbközép Hajrá Olaszország (FI) párt nem szavazza meg a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Újabb párt akar megszabadulni a Fidesztől, már 13-nál tart a számláló
Egy bolgár jobbközép párt is jelezte az EPP-elnökségének, hogy nem közösködne Orbán Viktorral.

A párt közleménye szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök közölte Orbán Viktorral:

a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni.

Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az Néppárt által előterjesztett kéréseket.

A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni

– olvasható a FI közleményében.

Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi „mélységes meggyőződése”, hogy a Fidesz kizárása nagy politikai tévedés lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem a Néppárt vezetőivel is egyeztetett a „közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról”.

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével is telefonon beszélt, és „politikai hibának” nevezte a Fidesz esetleges kizárását.

Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna a Néppárt más tagjaira is. Mint mondta:

megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is.

Megjegyezte:

meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik