Nagyvilág

Egy profi kardnyelő kitalálta, hogyan csinálja meg a klasszikus mutatványát más testnyílásán keresztül

A 38 éves Gigi DeLuxe 2014-ben egy élő műsorban látott először kardnyelő művészt. A nőnek nagyon megtetszett a mutatvány, illetve maga a közeg. Gigit egy hirtelen jött ötlet vette rá arra, hogy belépjen ebbe a közel sem mindennapi világba. És bejött neki.

A nő ma már kardnyelőként dolgozik, profi lett, aki képes egyszerre három karddal is elbánni.

Gigi saját bevallása szerint le tud nyelni közel 60 centiméternyi pengét, mindenféle gond nélkül. Állítása szerint egy komoly sérülése volt, amikor kórházba kellett szállítani. A baleset során az egyik mutatvány nem végződött valami szerencsésen, a nő pedig összekaszabolta a torkát. Ma már persze nincsenek ilyen gondjai, ezt a következő videó is bizonyítja:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Gigi_DeLuxe (@gigideluxe) on Feb 23, 2019 at 10:09pm PST

Gigi azonban szeret újra és újra megújulni, ezért elkezdett kísérletezni más testnyílásával is, egészen pontosan az orrával. Ez érthető okokból sokkal nehezebb terep, más technika szükséges, kisebb a hely is, de a pengék sem akkorák, mint a kardnyelésnél. Mutatjuk, hogyan csinálja, csak erős idegzetűek kattintsanak:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Gigi_DeLuxe (@gigideluxe) on Feb 24, 2019 at 3:17pm PST

A mutatványok egyszerűek, ha ért hozzá az ember és sok tapasztalata van, a fenti trükköket azonban senki ne próbálja ki otthon, sőt, sehol, semmilyen körülmények között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik