Nagyvilág

Leszakadt egy darab az álmennyezetből és egy utasra esett Ferihegyen

Könnyebben megsérült egy brit állampolgár a Liszt Ferenc repülőtéren, miután leszakadt az álmennyezet egy darabja – értesült a Magyar Nemzet. A lapot egy utas értesítette, aki március 1-jén a Manchesterből induló, Budapesten este fél 8-kor landoló járaton ült.

Az utas elmondása szerint egy „embernyi nagyságú rész” szakadt le az álmennyezetről a poggyászkiadó szalagnál, és az ott várakozó utas fejére esett.

Az ORFK megerősítette az értesülést, és hozzátette: az utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A Budapest Airport szóvivője, Hardy Mihály szerint a brit utas minimális hámsérülést szenvedett.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az eset körülményeit ismeretlen tettes ellen foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt nyomozás keretében vizsgálja.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik