Nagyvilág

A hatóságok kezdeményezik a magyar bérgyilkos kiadatását

A magyar hatóságok kezdeményezik a kiadatását annak a Prágában őrizetbe vett szerbiai magyar bérgyilkosnak, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki – erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatott szombaton a police.hu-n.

Prágában fogták el a rákospalotai gyilkosság gyanúsítottját
A magyar nyomozóhatóság felvette a kapcsolatot a cseh társszervekkel.​

A nap folyamán több szerbiai sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy elfogták azt a csantavéri születésű D. Csabát, akit több bérgyilkossággal is gyanúsítanak;

Hollandiában, Budapesten, legutóbb pedig Belgrádban gyilkolt.

A szerb rendőrség közleménye szerint Szerbia kérni fogja a gyanúsított kiadatását.

A 38 éves férfit Magyarországon egy tavaly szeptemberi, a XV. kerületben elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. Ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki a magyar igazságügyi szervek.

A tájékoztatás szerint a férfit a magyar rendőrség, az ügyészség, valamint az Europol és az Eurojust együttműködésének eredményeként a cseh rendőrség péntek éjszaka egy prágai szállodában fogta el. A magyar nyomozó hatóságok felvették a kapcsolatot a cseh társszervekkel, kezdeményezik a kiadatását – írják a közleményben.

Kiemelt kép: MTI/AP/Cseh Rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik