Nagyvilág

Minden öt napban meghal egy gyerek egyetlen szír menekülttáborban

A hideg és a hiányos egészségügyi ellátás következtében 12 gyerek halt meg a délkelet-szíriai Rukbán menekülttáborban az év kezdete óta, az áldozatok közül öten újszülöttek voltak – közölte szerdán az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.

A segélyszervezet arra kérte a szíriai harcoló feleket, hogy haladéktalanul biztosítsanak akadály és feltétel nélküli bejutást a humanitárius segélynek a táborba.

Az év kezdete óta minden öt napban meghalt egy gyerek

– közölte Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai igazgatója. A halálos áldozatok között öt olyan csecsemő is volt, akik életük első hetében haltak meg.

Az elmúlt hónapokban az UNICEF többször is felhívta a figyelmet arra: a rukbáni menekülttáborban élőknek nagy szüksége lenne arra, hogy hozzáférjenek az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz. Február elején egy segélykonvojnak sikerült eljutnia a területre, ez volt az első az elmúlt három hónap során, illetve a legnagyobb Szíriában az ENSZ történetében. Az UNICEF szerint azonban a segélyszállítmány csupán átmenetileg enyhítette a helyzetet.

Jelenleg több mint 40 ezer ember él a Szíria sivatagos területen lévő, a jordániai határhoz közel eső rukbáni menekülttáborban. A tábor az Egyesült Államok erői által ellenőrzött feszültségmentesítési övezetben, az et-Tanf amerikai támaszpont közelében fekszik. A szíriai kormánnyal való viták miatt azonban ritkán érkeznek segélyszállítmányok a táborba, ahol többségében nők és gyerekek élnek.

A legtöbb itt élő ember Kelet-Szíriából, az Iszlám Állam fegyveresei által ellenőrzött területekről menekült el, de végül itt rekedtek, miután a jordániai hatóságok lezárták a határokat egy 2017 júniusában történt támadást követően.

Kiemelt kép: Imad Gali / ANADOLU AGENCY 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.