Nagyvilág

720 agyonlőtt zsidó maradványait találták meg egy tömegsírban

A második világháború idején agyonlőtt több száz zsidó maradványait találták meg eddig egy fehéroroszországi tömegsírban az egykori bresti gettó területén.

A sírt januárban fedezték fel egy építkezésen a lengyel határ közelében fekvő Breszt egyik lakónegyedében.

Maszkot viselő katonák kedden ásóval, kőműveskanállal és kesztyűben kutattak a csontok után az egykori gettó területén. A maradványok között tárgyakat, például bőrcipőket is találtak.

A szakaszt vezető Dmitrij Kaminszki katona elmondta, hogy eddig 730 ember maradványait emelték ki, de nem tudni, még hány emberre lelnek a tömegsírban. Több koponyán golyó ütötte lyukakat találtak, amiből arra lehet következtetni, hogy az áldozatokat főbe lőtték.A volt szovjet köztársaságot a második világháború idején a náci Németország megszállva tartotta, zsidók tízezreit ölték meg a nácik.

A tömegsír helye 1941 decembere és 1942 októbere között a gettó része volt. Breszt a háború előtt Lengyelországhoz tartozott.

A maradványokat egy újonnan építendő társasház alapozásakor találták meg.

A helyi hatóságok a holttesteket a várostól északra fekvő temetőben kívánják végső nyugalomra helyezni.

Biztosak akarunk lenni abban, hogy nincs itt több tömegsír

– mondta Alla Kondak, a város egyik kulturális vezetője. Kondak a JewishPress.com hírportálnak azt mondta, hogy feltehetően mintegy ezren lehetnek a tömegsírban elhantolva.

A breszti gettóban legalább 28 ezer zsidó élt. Tizenhétezer embert 1942 októberében a Bronnaja Gara-i vasútállomáson gyilkoltak meg, de több ezer további emberről is feltételezik, hogy a nácik lemészárolták őket.

Lucy Dawidowicz amerikai történész, a The War Against Jews című könyv szerzője szerint a fehérorosz zsidók mintegy kétharmada esett áldozatul a holokausztnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik