Nagyvilág

A Nyugat és Moszkva száll szembe a moldovai választásokon

Parlamenti választás kezdődött vasárnap Moldovában, a szavazás kimenetele tovább mélyítheti a szakadékot az ország Nyugat-barát és Moszkva-barát erői között.

A 101 fős parlamentben jelenleg egy Nyugat-barát koalíció van többségben. A választás esélyesének Igor Dodon államfő pártját, az ellenzéki, oroszbarát szocialistákat tartják, de kérdéses, hogy képes lesz-e többséget szerezni. A felmérések szerint a kormányzó nyugatbarát Demokrata Párt a második legnagyobb támogatottságú erő, harmadik helyen pedig a korrupció elleni küzdelmet hangsúlyozó ellenzéki blokk (ACUM) várható.

Maia Sandu, az ACUM vezetője úgy nyilatkozott a héten, hogy az ez a legkevésbé demokratikus választás Moldova történetében, és arra figyelmeztetett, hogy a választópolgárok az utcákra vonulhatnak szavazataik védelme érdekében. Igor Dodon szintén jelezte, nem kizárt, hogy zavargásokra kerül sor az esetleges választási csalások miatt.

Moldova 2014-ben írt alá az Európai Unióval társulási szerződést, ami az első lépés lehet az uniós csatlakozás felé vezető úton. Oroszország, amely továbbra is saját befolyási övezeteként tartja számon a kicsiny köztársaságot, válaszul korlátozta a moldovai gyümölcs-, zöldség-, gabona-, hús- és borszállítmányok importját. A rendelkezés alól csupán néhány olyan vállalkozás mentesült, amely Moldova orosz többségű területein van bejegyezve.

A Románia és Ukrajna között elhelyezkedő Moldovai Köztársaság Európa egyik legszegényebb országa. Sajtójelentések szerint mintegy egymillió ember hagyta el az országot, hogy valamelyik uniós tagállamban vagy Oroszországban boldoguljon.

A moldovai parlamenti választást 340 nemzetközi megfigyelő kíséri figyelemmel. A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint reggel 6 órakor nyitottak, és este 8 órakor zárnak.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Daniel MIHAILESCU/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.