Nagyvilág

Trump zombijai segítenek megérteni a hitlerizmust

Jeremy King történész szerint az amerikai elnök csak a pusztításban jó, de van némi remény.

Az Élet és Irodalomnak a nacionalizmuskutató azt mondja, nem egy, hanem sokféle, nemzetenként eltérő nacionalizmus van, ami még külön kategóriákba is sorolható. Jeremy King szerint most  Kelet-Európában azért gond újra a nacionalizmus, mert gyenge a  a többpárti rendszer, a közpolitika szánalmas. Ebben ugyanakkor  jelenleg nehéz „nyugati” álláspontot képviselni, mert az Egyesült Államokban a

demokraták és republikánusok közötti megosztottság rosszabb, mint az utóbbi 100 évben bármikor.

Mindkét tábor szótárában szerepel a nacionalizmus, különbözően, de ugyanazt a fogalmat használják, teljesen más célokért. George W. Bush elnöksége idején is nagy volt a politikai feszültség, pedig az övé egy féken tartott uralom volt, a mostanihoz képest.

A történész szerint mindaz, amit Donald Trump tesz,

hozzásegítenek Hitler megértéséhez.

Amerikában van olyan történész, aki a Hitler és Trump közötti hasonlóságokat, mások a különbségeket emelik ki. Robert Paxton  (Bush elnöksége idején kiadott) alapműve a fasizmusról azért döbbenetes, mert kiderül belőle, bármit lép Trump,

van fasiszta történelmi precedens.

Reményt jelenthet, hogy a korábbi fasiszta rezsimek vezetőivel  szemben ő teljesen zavaros, magányos. Munkatársai nem lojálisak hozzá, csak használják őt, bolondnak tartják.

Úgy gondolom, hogy nála nincs meg az a következetesség és koordináció, ami még a tunya és szintén zavaros Hitlernél is fölfedezhető, és ez reményt keltő.

Trump ugyanakkor hisz pusztító képességében, amiben jó is, ahogy a nácik ő is csak ehhez ért.

Lehet, hogy Trump idő előtt távozik a hatalomból, de bárki követi, talán nemzedéknyi időre lesz szükség ahhoz, hogy visszanyerjük a bizalmat.

Trump annak a szindrómája, hogy

sok millió amerikai zombiként viselkedik, még ha embereknek látszanak is.

Azt gondolják, a muszlimok veszélyesek, ezért szavaznak minden ellen, ami korábban fontos volt nekik. Míg a magyaroknak vagy a lengyeleknek az a gondjuk, hogy politikai intézményeik nem állták ki az idők próbáját, az amerikaiknak az, hogy alkotmányuk elavult, a két nagy párt

állandó, sötét összeesküvése akadályozza a választási rendszer átalakítását.

A mai amerikai populista nacionalizmus alapján jobban érthető, hogy kerülhetett hatalomra Hitler, semmisülhettek meg a közép-európai demokráciák a ’30-as években.

Kiemelt kép: MTI / AP /Evan Vucci

Ajánlott videó

Olvasói sztorik