Nem mehetnek be Venezuelába az Európai Néppárt képviselői

A venezuelai hatóságok vasárnap megtiltották az Európai Parlament öt képviselőjének beutazását, azzal vádolva az Európai Néppárt (EPP) tagjait, hogy „összeesküvési szándékkal” érkeztek a latin-amerikai országba.

A küldöttség egyik tagja szerint Juan Guaidó ellenzéki vezetővel akartak találkozni.

Kiutasítanak minket a venezuelai hatóságok (…) Elvették az útleveleinket és nem indokolták meg a kiutasítást,

mondta Esteban González Pons spanyol EPP-képviselő a caracasi nemzetközi repülőtéren felvett videoüzenetében, amelyet a közösségi médián osztott meg. González Pons hangsúlyozta, hogy a venezuelai parlament hivatalos meghívására érkeztek Caracasba, a hatalmától megfosztott ellenzéki többségű nemzetgyűlés házelnöke Guaidó.

A venezuelai fővárosba érkezett küldöttség soraiban González Pons mellett José Ignacio Salafranca és Gabriel Mato Adrover spanyol, Esther de Lange holland és Paulo Rangel portugál EPP-képviselők voltak.

Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter mikroblogján közölte, hogy az európai parlamenti képviselőket már napokkal korábban figyelmeztették, nem fogják őket beengedni az országba. Kiemelte: összeesküvési szándékkal érkeztek Venezuelába. A külügyminiszter egyben felszólította a képviselőket, hogy tartózkodjanak a további provokációktól.

Guaidó a Twitteren bírálta az európai parlamenti képviselők kiutasítását. Mint írta, a döntést Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök elszigetelt és egyre ésszerűtlenebb rezsimje hozta.

Venezuelában hatalmi harc zajlik a hivatalban lévő Nicolás Maduro államfő és a magát Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaidó között.

A világ kormányai megosztottak Guaidó elismerésében: míg Oroszország mellett Kína és például Törökország is Madurót támogatja, addig az Egyesült Államokkal az élen seregnyi állam, köztük Franciaország, Németország, Svédország, Nagy-Britannia, Ausztria, Dánia, Spanyolország, Finnország, Luxemburg, Portugália, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország és Csehország is elismerte az ellenzéki politikust ideiglenes venezuelai elnöknek.

(MTI)

Kiemelt kép: Nicolás Maduro, Europress/HO/Venezuelan Presidency/AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876301, Klein D·vid Ès Suhajda Szil·rd hamarosan elindulnak a Fˆld m·sodik legmagasabb cs˙cs·ra, a K2-re. A kÈt hegym·szÛ 3 Èvvel ezelıtt m·r nekiv·gott a cs˙csnak, akkor azonban egy lavina miatt meghi˙sult az expedÌciÛ., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.