Nagyvilág

Úgy vesz fegyvereket Magyarország, hogy egyszerre tesz gesztust Amerikának és Oroszországnak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyarország középhatótávolságú légvédelmi rakétákat vesz egy amerikai cégtől.

Szijjártó: Légvédelmi rakétákat és gázt is veszünk az amerikaiaktól
Megegyeztek a védelmi együttműködésben és a Romániából érkező gáz ügyében is.

A 444.hu arról ír, két fegyverrendszer jöhetett szóba.

Az egyik a kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elleni védelemre kifejlesztett Patriot rakétarendszert már az első frissítéstől kezdve egyre inkább a rakéták elhárítására fejlesztették.

A Patriotot azért tartják a világ egyik leghatékonyabb légvédelmi rakétarendszerének, mert az elmúlt évtizedekben rendkívül hatékonynak bizonyult a kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen. Emiatt viszont Oroszország nagyon érzékenyen reagál arra, ha határvidékén bárki Patriotokat telepít. 2

A lap forrásai szerint Szijjártó Péter szemérmes megfogalmazásával nem azt a tényt próbálta takargatni, hogy Magyarország Patriot-rendszert vásárol, mert nem azt fog.

Mint írják, bár az amerikai hadsereg évtizedek óta nem fejleszt közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket, a norvég hadsereg fejlesztett ilyet. Ez az úgynevezett NASAMS (Norwegian Advanced Surface to Air Missile System – Norvég Fejlett Föld-Levegő Rakétarendszer).

A norvég hadsereg az alapvetően levegő-levegő rakétának, vagyis elfogó vadászgépek fegyverzetének kifejlesztett, fejlett közepes hatótávolságú rakétákat alakította földi indítású légelhárító rendszerré. Ezek típustól függően 55-180 kilométer hatótávolságú rakéták valóban repülők elleni védekezésre jók, vagyis az orosz stratégiai érdekeket nem sértik.

Hozzáteszik, bár a NASAMS ugyan norvég fejlesztés, de a rendszer lelkét, az AMRAAM rakétákat ugyanaz az amerikai Raytheon gyártja, mint a Patriotokat.

A magyar kormány így két legyet üt egy csapásra, mert azon túlmenően, hogy az amerikaiaktól vásárol fegyvereket, közben Oroszországot se hergeli.

Kiemelt képünkön egy NASAMS látható. Fotó: Wikimedia Commons

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.