Nagyvilág
Szeged, 2018. március 1.
Czeglédy Csaba nyilatkozik miután elhagyta a Szegedi Fegyház és Börtönt 2018. március 1-jén. Az ügyészség a hivatalos képviselőjelölt Czeglédy mentelmi joga miatt megszüntette a bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsított politikus előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba cégének adott igazat az EU bírósága

A Csongrád Megyei Főügyészség 3,25 milliárd forint áfa elcsalásával vádolta meg február 4-én Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi politikusát. A vádirat szerint Czegédy, a Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként 2011 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtetett, amely azzal a céllal jött létre, hogy az adók, főként az általános forgalmi adó be nem fizetésével trükközzön.

A főügyészség a nyilvánosság előtt egyáltalán nem hangoztatta, hogy áfaügyben a Humán Operátornak már jóval a cég elleni nyomozás előtt elindult egy tisztázó eljárása az Európai Unió Bíróságán arról, hogy jogos-e a NAV által megállapított fizetési kötelezettség a 2015-ös évre vonatkozóan.

Az Európai Unió Bírósága a szerdán Luxemburgban kihirdetett döntésével a Humán Operátornak adott igazat Magyarországgal, vagyis a magyar adóhatósággal szemben. A döntés kihirdetésén a magyar állam képviselői nem vettek részt.

A kúria tanácsa kimondta:

az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az uniós döntést megelőzően ír elő olyan intézkedést, amely eltérést enged a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló irányelv 193. cikke alól.

Ez azt jelenti, hogy az Európai Bíróság szerint a Humán Operátor jogi érvelése helytálló volt, a cég az uniós irányelvek szerint járt el, ezért 2015-ben jogosan nem fizette be a mintegy 821 millió forintnyi áfát. Az eljárás egész pontosan a 2015-ös év első hét hónapját érintő áfa miatt indult.

A főként diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég tevékenységét az ügyészség előtt az adóhatóság is folyamatosan vizsgálta. A NAV Vas megyei igazgatósága az ügyészségi nyomozásban szereplő hétéves időszakból lényegében csak a 2015-ös év áfája ügyében emelt kifogást. 2015 első 7 hónapjára 434 millió áfahátralékot állapított meg, és büntetést is kiszabott. Az év hátralevő öt hónapját végül nem is vizsgálták, hanem bíróságra került az ügy.

A Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság viszont 2017 nyarán felfüggesztette a pert, és tekintettel arra, hogy uniós jogot érintő kérdésről volt szó, előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál.

Czeglédyék álláspontja szerint Magyarországon 2015. január 1-jén úgy változott meg az áfatörvény a Kósa Lajos fideszes képviselő által benyújtott úgynevezett fordított áfa bevezetésekor, hogy arra nem volt engedély az Európai Tanácstól. A Humán Operátor azt hangoztatta, hogy a cég nem a magyar áfatörvény szerint fizette az adót, hanem az uniós irányelveknek megfelelően. Szerintük a magyar jogszabály sértette az uniós jogot. Az Európai Tanács csak 2015. december 15-én fogadta el a magyar módosítást, amely ezután nem visszamenőleges hatállyal léphetett életbe.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.