Nagyvilág

Trump hiába beszélt, a háta mögött kiegyeztek

A republikánusok és a demokraták olyan elvi megállapodást kötöttek, ami nem is említi a falépítést.

Miközben Donald Trump a texasi El Pasóban kampányolt a mexikói határon megépítendő fal mellett, a washingtoni törvényhozás két pártja elvi megállapodásra jutott a kormányzati munka finanszírozásáról, és kevesebb mint 1,4 milliárd dollár megszavazásáról a határbiztonság erősítésére.

A megállapodás részletei nem ismertek, hétfőn késő este csak annyi került nyilvánosságra, hogy a részleges kormányzati leállás elkerüléséért született az alku. Amerikai sajtóinformációk szerint a megállapodás értelmében a demokraták 1,37 milliárd dollárt szavaznának meg a határbiztonság erősítésére, amire az elnök 5,7 milliárdot kért.

Richard Shelby alabamai republikánus szenátor úgy fogalmazott:

elvi megállapodást kötöttünk arról, hogy szeptember 30-ig a kongresszus finanszírozza a határ biztonságát növelő programokat.

A politikus a „kísérleti”megállapodásról azt mondta, részleteit még a héten kidolgozzák. Az egyezségre február 15-ig van idő, ha addig nem sikerül tető alá hozni, Trump ismét részleges kormányzati leállást jelent be, sőt – mint kabinetfőnöke és a Fehér Ház gazdasági igazgatója, Mick Mulvaney egy vasárnapi tévés interjúban ismét kilátásba helyezte – rendkívüli állapotot hirdethet, hogy a pénzt a határfalra a kongresszus megkerülésével is biztosítsa.

A törvényhozók hétfő esti bejelentése egyáltalán nem említi a falépítést, noha Donald Trump ragaszkodik hozzá.

Egy neve elhallgatását kérő kongresszusi munkatárs azonban amerikai újságíróknak azt mondta: az 1,37 milliárd dollárt nem biztonsági eszközökre szánják, hanem egy kerítés építésére.

Donald Trump még nem reagált az „elvi megállapodás” hírére, de az El Pasóban tartott nagygyűlésen azt hangsúlyozta, csak a fal képes megvédeni az amerikaiakat az illegális bevándorlókkal együtt érkező erőszakos bűnözőktől, drogkereskedőktől és migránskaravánoktól.

Donald Trump kampányol El Pasóban. A feliratokon: építsd meg a falat, illetve fejezd be a falat (MTI/AP/Susan Walsh)

Egyes amerikai médiumok szerint El Pasóban viszont egyáltalán nem okoz súlyos gondot az illegális bevándorlás, a város bűnözési statisztikája sokkal jobb az országos átlagnál. A hatóságok adatai szerint a Mexikó felől érkező kábítószert a gyenge vámellenőrzés miatt a térség határátkelőin csempészik be az Egyesült Államokba, nem a zöld határon át. Az elnök által ígért határkerítés megépítése ezért aligha segít ezen a problémán. (mti)

Kiemelt kép: MTI / AP /Susan Walsh

Ajánlott videó

Olvasói sztorik