Nagyvilág

Kovács Zoltán: ez „történelmi vizit” volt

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatása „történelmi vizit” volt – mondta Washingtonban a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az amerikai fővárosban.

Kovács Zoltán republikánus és demokrata párti törvényhozókkal, kormányzati tisztségviselőkkel tárgyal, továbbá előadást tartott a magyar belpolitikáról és a közelgő európai parlamenti választásokról amerikai újságíróknak, valamint washingtoni magyaroknak.

Az államtitkár az MTI-nek kiemelte az amerikai külügyminiszter látogatásának fontosságát, kiváltképp, mert – mint fogalmazott – az Egyesült Államok korábban „hajlott arra, hogy megfeledkezzen Közép-Európáról, magára hagyta ezt a térséget”. Kovács Zoltán egy új korszak kezdeteként értékelte Mike Pompeo budapesti útját.

Rámutatott az amerikai és a magyar megközelítés hasonlóságára az illegális bevándorlás kérdésében.

A közép-európai országok migrációt ellenző álláspontja történelmi tapasztalatainkból ered. Nekünk nagyon fontos a szuverenitás

– szögezte le.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nagyon fontos a NATO. Megjegyezte, a budapesti kormány növeli anyagi hozzájárulását az észak-atlanti szervezethez, és készen áll hadereje fejlesztésére is.

A tavaszi európai parlamenti választás az Európai Unió történetében valószínűleg az első lesz, amelynek egyetlen meghatározó kérdése van: az életünk minden részletét érintő illegális migráció és általában véve a migráció ügye

– fogalmazott az államtitkár.

Hozzáfűzte, hogy a bevándorlásra adott magyar válasz a családpolitika. Számunkra a legfontosabb ügy a családok segítése – hangoztatta, utalva Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap bejelentett, családokat segítő és gyermekvállalást ösztönző intézkedéseire.

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban Kovács Zoltán rámutatott arra, hogy a voksolások előtt a kontinensen a politikai baloldal a szélsőjobboldallal házasodik.

Ez Magyarországon is így van: a baloldal azzal a Jobbikkal készül szövetségre lépni, amely mindig antiszemita és idegengyűlölő volt – hangsúlyozta. „A Jobbik migrációbarát párttá vált, és úgy döntött, hogy a baloldallal működik együtt” – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik