Nagyvilág

Öt év alatt egyszer sem találkozott a „pasijával” Lindsay Lohan anyja, de biztos benne, hogy elveszi őt

Dina Lohant itthon kevesen ismerik, egyébként Lindsay Lohan anyja és menedzsere, legutóbb pedig az amerikai Big Brother celebkiadásában szerepelt.

A USA Today most arról ír, Lohannek öt éve van valakije, akivel még sosem találkozott, az 56 éves nő mégis úgy érzi, hogy a férfi egy nap elveszi őt.

Alig várom, hogy beszélhessek erről a srácról. Öt éve beszélünk, szinte minden nap. Nagyon sokat. Úgy érzem, ismerem. Tudod, amikor bár csak telefonon beszélgetsz valakivel, mégis úgy érzed, hogy ismered az illetőt

– mondta Lohan a Big Brother házban a csütörtök esti adásban. Hozzátette: eddig nem igazán tudtak találkozni, sőt, semennyire, a férfi ugyanis San Fransiscóban él, ő pedig New Yorkban, a pasi pedig nem használ FaceTime-ot.

Tudom, hülyén hangzik, de tuti elvesz majd engem

– mondta Lohan, a lakótársait azonban nem igazán sikerült meggyőzni. Sőt: azt is elmondták a nőnek, hogy szerintük bepalizták őt.

Kiemelt kép: Astrid Stawiarz/Getty Images 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik