Nagyvilág

Éjszaka csőd miatt leállt a Germania légitársaság

A Germania fizetésképtelenségről tett bejelentést a Berlin-Charlottenburg kerületi bíróságon. A német légitársaság február 5-ére virradóra leáll – írta meg a Welt.

Karsten Balke ügyvezető igazgató elmondta: nem sikerült megoldaniuk a rövidtávú likviditási problémáikat.

Nagyon sajnáljuk, hogy nem volt más választásunk, mint a csődeljárás megindítása

-tette hozzá Balke, majd elnézést kért azoktól az utasoktól, akik a leállás miatt nem érik el úticéljukat. Azok az utasok, akik közvetítőn keresztül vásároltak jegyet, helyettesító szolgáltatásra jogosultak. Azok viszont, akik közvetlenül a Germanianál vették meg jegyüket, “jogi akadályok miatt” nem jogosultak ilyen kompenzációra.

Balke sajnálatát fejezte ki a munkavállalók felé is, akik elmondása szerint az utóbbi feszített tempójú hetekben iis minden megtettek a biztonságos repülésért. A Germania mintegy 1100 embert foglalkoztat.

Az eljárás a Germania német válalkozásait érinti, a svájci és bolgár érdekeltségekre nincs hatással.

A FlightRadar szerint a Germania utolsó német járata kedden, 1 óra 8 perckor landolt Nürnbergben.

Kiemelt kép: MOHAMED EL-SHAHED / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik