Nagyvilág

Sepsiszentgyörgyön is támad a sertéspestis

Mintegy hatvan sertést kell elpusztítani Sepsiszentgyörgy Őrkő negyedében, ahol a múlt hét végén igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetőjére, Sikó Barabási Sándorra hivatkozva.

Sepsiszentgyörgy nyomornegyede közelében múlt csütörtökön találták meg két elhullott sertés tetemét. Az elvégzett vizsgálatok péntek estére igazolták, hogy az állatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. Kiderült: a disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, többnyire a szeméttárolókból származó ételmaradékkal etették őket.

Az Őrkő negyedben nevelt valamennyi sertés elpusztítását azt követően rendelte el a hatóság, hogy vasárnap este újabb állat megbetegedését állapították meg.

A hatóság három kilométeres körzetben védelmi övezetet, tíz kilométeres körzetben pedig megfigyelési övezetet jelölt ki. Fertőtlenítették az érintett gazdaságokat, és korlátozásokat vezettek be az emberek és járművek számára.

A romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA) február elsejei összesítése szerint jelenleg Románia 19 megyéje 302 településén 1137 fertőzésgócot tartanak számon. Ezek több mint fele a Duna-deltában van, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt terjedt el a kór.

A sertéspestis a 2017-es romániai megjelenése óta először jelentkezett Székelyföldön. 2017 júliusa óta az országban 364 920 sertést kellett elpusztítani, hogy így próbálják megállítani a fertőzés terjedését. Eddig összesen 8537 állattartót kártalanítottak, összesen 251,19 millió lej (17,58 milliárd forint) értékben.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció, MTI/EPA/Craig Lassig

Ajánlott videó

Olvasói sztorik