Nagyvilág
Budapest, 2018. március 19.
Ratte burgonya az egyik zöldségüzlet pultján a Fõvám téri Központi Vásárcsarnokban - ismertebb nevén a Nagycsarnokban. 
MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Krumpli közé keveredett egy első világháborús gránát

Feltehetően az első világháború idejéből származó német kézigránátot találtak egy burgonyaszállítmányban, amelyet Franciaországból exportáltak egy hongkongi chipsgyárba – közölte a rendőrség.

A Calbee Snacks gyárban szombaton megtalált robbanóeszközt baj nélkül hatástalanították. „A gránát veszélyes volt, mert ki volt biztosítva, de nem robbant fel” – mondta újságíróknak Wilfred Vong Ho-hon rendőrfelügyelő.

A nyolc centiméteres fegyver súlya egy kilogramm volt. A rendőrség nem közölte, pontosan honnan is érkezett a burgonyaszállítmány.

Történészek szerint a gránátot feltehetően az első világháborúban egy lövészárokban hagyták, ahol később krumpliföld lett, és a gumókkal együtt szedték fel.

Ez nem az első eset, hogy a volt brit gyarmat rendőrsége régi lőszert talál, de többnyire amerikai bombákról van szó, amelyeket a japán megszállás idején dobtak le Hongkongra. Tavaly három második világháborús bombát találtak Hongkongban, kettőt Van Chaj negyedben az új metróvonal építése közben.

(MTI)

Kiemelt kép: Budapest, 2018. március 19. Ratte burgonya az egyik zöldségüzlet pultján a Fõvám téri Központi Vásárcsarnokban – ismertebb nevén a Nagycsarnokban. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.