Nagyvilág

Lemondta magyarországi látogatását a holland parlament delegációja, mert nem hajlandó velük találkozni a kormány

A holland parlament delegációja törölte tervezett magyarországi látogatását, írja a hvg.hu. A delegáció a demokrácia állapotát vizsgálta volna hazánkban, de mivel a magyar kormány nem volt hajlandó velük találkozni, nem látták értelmét a látogatásnak.

A Magyar Időknek a héten Marácz László, az Amszterdami Egyetem oktatója azt mondta, „a holland parlamentben utána fognak járni a Sargentini-jelentésben szereplő gyanúsítgatásoknak, vádaknak”. A lap ekkor azt írta, a holland képviselők azért tartanak bizottsági meghallgatást a magyar jogállamiságról, mert nem hisznek Sargentini megállapításának.

Azonban, mint később kiderült, egészen más áll az ügy mögött, hiszen a holland delegáció nem a Sargentini-jelentés miatt utazott volna Magyarországra, hanem saját hatáskörben szeretett volna tájékozódni a magyar jogállamiság helyzetéről.

Anne Mulder holland képviselő a hvg.hu-nak azt mondta, a hágai parlamentben régóta téma az Európai Unió alapszerződésének hetes cikkelye alapján Magyarországgal és Lengyelországgal szemben megindított eljárás, ezért úgy döntöttek, hogy párbeszédet kezdeményeznek a témában, amihez képviselőket, szakértőket, civil szervezeteket és az adott kormányok képviselőit is meghallgatják.

A tervek szerint a delegáció február közepén utazott volna Varsóba és Budapestre, csakhogy hazánkban sem a Fidesz, sem a kormány részéről nem akarták őket fogadni, ezért nem látták értelmét a látogatásnak, hiszen a párbeszéd jegyében minden féllel szerettek volna beszélni. Lengyelországban nem volt ilyen probléma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik