Nagyvilág

Megváltoztatja „rasszista elemeket tartalmazó” figuráit Hollandia legnagyobb vidámparkja

Megváltoztatja egyik népszerű attrakciójának afrikai és ázsiai figuráit Hollandia legnagyobb vidámparkja, amelyet már többször bíráltak amiatt, hogy a szóban forgó bábuk rasszista előítéleteket testesítenek meg.

A dél-hollandiai Efteling vidámpark közlése szerint a Carnaval Festival nevű játékot

a jelenkornak megfelelően fogják átalakítani, ami azt jelenti, hogy az orrkarikákat például hagyományos afrikai népviseletre cserélik.

Az intézmény közleménye szerint a 35 éves játékban szereplő ázsiai figurák vágott szemét és hosszú, kilógó metszőfogait is megváltoztatják. A vidámpark szóvivője, Femke van Es szerint a figurákat kritizáló megjegyzések elsősorban a nemzetközi média és azon külföldi látogatók részéről érkeztek, akik „nem ezen a játékon nőttek fel”.

A park ugyanakkor nem tervezi megváltoztatni egy másik, szintén vitatott attrakcióját, a Monsieur Cannibale-t, amelynek közepén egy fekete bőrű kannibál áll és a látogatók méretes főzőedényekben ülve köröznek körülötte.

A NOS holland közszolgálati média honlapja szerint antirasszista szervezetek már régóta követelik a két játék megváltoztatását és 2016-ban tüntetést is szerveztek az ügyben.

Az Efteling 1952-ben nyitotta meg a kapuit és Európa egyik legnagyobb vidámparkjaként 5,18 millió látogatót vonzott 2017-ben. Hollandia igen toleráns és liberális felfogású az olyan témákkal kapcsolatban, mint a kannabiszhasználat, a prostitúció és az eutanázia, ugyanakkor egyre nagyobb nyomás nehezedik rá néhány egyéb társadalmi és kulturális kérdéssel kapcsolatban.

A holland nyelvterületen a Mikulást kísérő Fekete Péter (Zwarte Piet) alakja körül minden évben hatalmas vita alakul ki. Fekete Péter figurája a 19. század közepén kapcsolódott össze a Mikulással. Bírálói azzal érvelnek, hogy a fekete arcú, afrofrizurás, fülbevalós figura azt a kort idézi, amikor Hollandia rabszolgák tömegét alkalmazta főleg Dél-Amerikában, a mai Suriname területén.

Kiemelt kép: (Niels Wenstedt / ANP / AFP) / Netherlands OUT)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.