Nagyvilág

Vesékkel üzletelő szervkereskedők buktak le Vietnámban

Vietnamban őrizetbe vettek öt szervkereskedőt a hatóságok, amelyek szerint az emberi vesékkel üzletelők részei voltak a délkelet-ázsiai ország legnagyobb, ilyen célra kiépített hálózatának – számolt be az állami média pénteken.

A hálózat feje egy 44 éves nő, Ton Nu Thi Huyen, aki 2017 májusában a saját veséjét áruba bocsájtva kezdett szervkereskedelembe. A rendőrök csütörtökön vették őrizetbe négy társával együtt.

Hatósági feltételezés szerint a csoport a közösségi hálón keresett főleg Vietnam szegényebb, vidéki területeiről olyan embereket, akik szerveiket hajlandók voltak áruba bocsátani.

A gyanú szerint a donoroknak 200 millió vietnami dongot (mintegy 2,4 millió forintot) fizettek szerveikért, amelyeket kétszer annyiért adtak tovább. A rendőrség szerint a csoport, amely nemzetközi bűnszervezetekkel állt kapcsolatban, vesék százait adta el. A most őrizetbe vett szervkereskedők akár életfogytig tartó büntetést is kaphatnak.

Vietnamban, ahol az emberek úgy vélik, szerveikre még a túlvilágon is szükségük lesz, kevés a törvényes donor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik