Nagyvilág

Petárdákból akart bombát készíteni három Németországban élő menekült

Három, Irakból származó menekültet vettek őrizetbe Németország Schleswig-Holstein tartományában, akik a gyanú szerint halálos kimenetelű támadást készítettek elő. A Spiegel cikke szerint az iraki személyek szilveszteri petárdákból akartak bombát készíteni.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szerint robbantásos merényletet akartak elkövetni, célpontot azonban még nem jelöltek ki.

Az egyelőre nem ismert, hogy valamely terrorszervezet kötelékében tevékenykedtek-e.

A 23 és 36 év közötti férfiak legkésőbb tavaly decemberben kezdték előkészíteni a bűncselekményt, szilveszteri tűzijátékokból kinyert robbanószerrel próbarobbantásokat is végeztek. Egy nagy-britanniai forrástól rendeltek egy gyújtószerkezetet, amelynek kiszállítását a brit hatóságok megakadályozták.

Lőfegyvert is próbáltak szerezni, találtak is egy forrást, de túl drágának ítélték a megvételre kínált Makarov típusú kézi lőfegyvert. Azt is fontolgatták, hogy a bűncselekményhez autót használnak, ezért az egyik gyanúsított autóvezetői tanfolyamot kezdett.

Az üggyel kapcsolatban átkutatták több további személy otthonát is Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Baden-Württemberg tartományban – áll a közleményben.

A Spiegel Online hírportál értesülése szerint a gyanúsítottak menedékkérőként érkeztek Németországba 2015 őszén. A tervezett merénylet előkészítésének korai szakaszában buktak le. Azt sem döntötték még el véglegesen, hogy robbantásos vagy fegyveres akcióra vállalkoznak. Egyikük azt hangoztatta, hogy a támadásnak ugyan a lehető legtöbb “hitetlen” ellen kell irányulnia, de gyerekeknek nem szabad ártani.

(Spiegel.de, MTI)

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik