Nagyvilág

Elnézést kért a 98 éves Fülöp herceg az autóbalesetének sérültjeitől

Levélben kért elnézést Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje tíz nappal ezelőtti autóbalesetének sérültjétől.

Az idén 98 esztendős Fülöpöt a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte baleset január 17-én, amikor terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy személyautóval. A herceg maga vezette a Land Rovert, amely felborult. II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból. Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi egyik utasának, a 45 éves Emma Fairweathernek eltört a csuklója, míg a személyautót vezető 28 éves nő a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket. A kocsiban utazott egy kilenchónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.

A Sunday Mirror című vasárnapi brit laphoz eljutott személyes levelében Fülöp mélységes sajnálkozásának ad hangot a balesetben általa játszott szerepért, jóllehet azt nem írja le, hogy őt terhelné a felelősség. A balesetet a herceg azzal magyarázza, hogy bár jól ismeri a kereszteződést, ahol az ütközés történt, a délutáni időpontban már alacsonyan járó nap azonban elvakította, így nem vette észre a közeledő másik járművet, és ennek következményei miatt komoly lelkiismeret-furdalás gyötri.

Fülöp herceg külön is mélységes sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Fairweather a balesetben töréses sérülést szenvedett, és gyors felépülést kívánt a sérültnek. A levelet az edinburghi herceg kézzel írott Fülöp aláírással látta el, hivatalos címeinek mellőzésével.

A herceg számára már a baleset másnapján Sandringhambe szállítottak egy másik Land Rovert a királyi család garázsából, és Fülöp azonnal ismét a volán mögé ült – ám elfeledkezett a biztonsági övről, és több lapban is fotók jelentek meg, amelyeken látszik, hogy az öv becsatolása nélkül vezet. Fülöp hercegre a baleset miatt, ha megállapítják felelősségét, rendőrségi intézkedések várhatnak, az ütközés után kiadott rendőrségi közlemény szerint ugyanis a baleset körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják.

Fülöp és felesége, az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő is rendszeresen maga vezeti autóját, ha vidéken tartózkodnak és nem hivatalos programra tartanak. Mindkettőjüket rendszeresen lehet látni járművezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák környékén.

Kiemelt kép: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik