Nagyvilág

Késelésig fajult egy apa és a fia vitája, aztán hihetetlen dolog történt

Emberölés kísérletével vádoltak meg a uthai Vernalban egy 18 éves fiút, aki egy késsel hatszor szúrta meg a saját apját – írja egy helyi lap.

Tristan Olsen és az apja, Jeffrey egy rokonuknál vendégeskedtek szombaton. Valamin összevesztek, a vita pedig verekedéssé fajult, aminek az lett vége, hogy Tristan egy késsel, a hasán és a karján, hat helyen megsebesítette az apját. A fiú később a rendőröknek azt mondta, hogy miközben tusakodtak, Jeffrey nyúlt késért, de neki sikerült megszereznie a fegyvert az apja elől.

A helyszínre érkező rendőröknek feltűnt egy fura vérnyom, ami a ház a tornácáról a felhajtóra vezetett. Amikor rákérdeztek, a fiú elmagyarázta, hogy a késelés után az apjával mindketten lenyugodtak, aztánkimentek, hogy együtt elszívjanak egy cigit és igyanak egy sört, mielőtt hívják a mentőket.Sőt, közben Tristan anyját is felhívták telefonon, mindketten beszéltek vele és részletesen beszámoltak neki a történtekről.

Jeffrey Olsent először egy helyi kórházba vitték, majd onnan helikopterrel szállították tovább egy Salt Lake City-i kórházba. A férfi állapota stabil. Tristant letartóztatták és a Uintah megyei börtönben helyezték el. A fiú anyja a rendőröknek elmondta, hogy a fiának egy ideje mentális problémái vannak, de Tristan nem akart miattuk orvoshoz menni.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik